Első
okleveles említése 1234-ből való
(az oklevelekben főleg Baba vagy Babil alakban fordul elő, egyes
írások a baba, ószláv vénasszony szóból származtatják), és a települést
a várföldeket megszálló, és ott letelepülő várjobbágyok birtokaként
említi. Ekkor még Alsó- és Felsobábáról írnak. A két község,
vagy községrész később épült össze, egyesült.
Mint
a környékén máshol, így itt is korán megtelepedett az ember. A
tiszta vizu folyók, dús legelők megkönnyítették az élelemszerzést,
többé-kevésbé biztonságossá tették az életet. A régészeti ásatások
a korai letelepedés bizonyítékaként bronzkori leleteket hoztak
a felszínre, háztartási eszközöket, berendezési tárgyakat, szerszámokat.
A
későbbi korokból származó leletek azt mutatják, hogy a táj azóta
is szinte folyamatosan lakott volt. A népvándorlás korának majd
minden népe megfordult erre. A táj nagyon kedvező lehetett letelepedésre,
mert a fennmaradt adatok szerint a település már az Árpád-korban
is fennállt. A honfoglaló magyarok is megtelepedtek a vidéken.
Az első letelepülők kabar eredetűek voltak, Örösúr népéhez tartoztak.
A
honfoglalás után a terület nagyrészt királyi birtok lett, ami
- a már itt élő szlávok mellé - újabb, idegen etnikumú népek betelepítésével
járt. Ez a XIII. század elejére átrendezte a birtokviszonyokat,
a honfoglaló nemzetségek helyébe új birtokosok léptek. A borsodi
területek jelentős részét a Bors nemzetség szerezte meg, ok adták
az első ispánt is. Az 1241-es muhi csatavesztés után, a
királyi nagybirtok eladományozása felgyorsult, így lettek birtokosok
a térségben az Ákos nembeli ernyék, és az olasz
származású Rátót nemzetség, de az egyház is hatalmas területek
birtokosa lett.
A
vidéket nem kerülték el sem a tatár, sem a török
hadak. Mindkét sereg igen nagy pusztítást végzett. Hejőbába
is a hódoltsági területhez tartozott, adót kellett fizetnie. A
török uralom lelassította, időlegesen megakasztotta a gazdasági
fejlődési folyamatot, de bizonyos esetekben segítette is. Ezt
támasztják alá a mezővárosoknak adott oltalomlevelek is.
A
község viszonylag távol esett a fő kereskedelmi útvonalaktól,
ezért nehezen tudott bekapcsolódni abba a gazdasági fejlődésbe,
amely a XV.-XVI. században indult meg. Ebben az időben
válik el egymástól véglegesen az ipar és a mezőgazdaság, a város
és a falu. Az ipari fejlődéssel járó anyagi gyarapodás eredménye
volt az is, hogy Borsodban 13 település szerzett mezővárosi kiváltságot
a XVI. századra. A Hejőbábához legközelebb eső mezőváros
Emőd volt.
A
XVI. század második felétől kezdve a nagybirtokokon tért
hódít a majorsági gazdálkodás, ami a robot terhek megnövekedését
eredményezte. A jobbágyság (ahol tudta) vagy megváltotta a földesúri
szolgáltatásokat, vagy azok elől beállt a bujdosók közé. Mivel
a jobbágyok helyzete egyre nehezebb lett, a térség adta a fő bázisát
a XVII. századi nagy parasztfelkeléseknek, és a Thököly-féle
mozgalomnak is.
A
Rákóczi-szabadságharc után a térség elnéptelenedett, a
termelés szinte megállt. Az újratelepítéshez a földbirtokosok
átmenetileg jelentős kedvezményeket adtak, amelyek a XVIII.
század közepére már megszűntek, és nagyon erős zselléresedési
folyamat indult meg. Az elszegényedés a nemességet is érintette.
A megye nemeseinek többsége jobbágysorban élt, tőlük csak kiváltságai
különböztették meg. Közülük néhányan eljutottak a társadalmi reformok
igenléséig is. Az 1848-49-es szabadságharc után a dél borsodi
térség, a Hejő mente távol esett attól a területtől, ahol
a nagyarányú ipari fejlődés zajlott (a megye középső és északi
részén). Itt délen továbbra is a nagybirtok maradt az uralkodó,
a kilátástalanság és a nyomor elől a parasztság a kivándorlásban
keresett menedéket. Aki nem akarta elhagyni hazáját, az az iparvidéken
próbált meg boldogulni. A helyzet javulását az agrárszocialista
mozgalomtól várták. Míg a megye más részein sokan földet akartak,
a dél-borsodi parasztság elsősorban magasabb munkabéreket, jobb
munkafeltételeket próbált kiharcolni. A háborúra való felkészülés
jegyében, nagy arányú iparosítással, és ezzel együtt munkaerő
kereslettel indult. A mezőgazdaság nyomorán azonban nem enyhített
az iparfejlesztés. A nagybirtok túlsúlya megmaradt egészen 1944-ig.
Hejőbábát
1944. november 5-6-án orosz légitámadás érte, a németek a vasútállomást
felégették. Az orosz katonák fosztogatták, bántalmazták a
helyi lakosságot és munkaszolgálatra vittek el embereket. A harcok
befejeztével 1945. januárjában megalakult a Nemzeti
Bizottság. Az újjáépítés legnagyobb feladata a vasútállomás
helyreállítása volt. A Rákosi nevével fémjelzett évek a
hejőbábaiak életét is megkeserítették, enyhülést ezen a téren
a Kádár korszak hozott. Igazi szabadság csak 1990-ben
köszöntött a község lakosságára.