Cím:
3593
Hejőbába, Iskola út 11.
Victorné
Kardos Erika lelkész
Hejőbába lakossága a XVI. század végén
tért át a kálvinista hitre. A gyülekezet Nemesbikk
filiája volt és a korábbi katolikus templomot használták.
A
református templomot 1712-ben Dory Zsófia építtette.
A templom fala vályogból készült, mely az idő múlásával
megrongálódott, ezért 1790-ben teljesen
lebontották. A gyülekezet az új templom építéséhez adományokat
gyűjtött, melynek eredményeként a templom 1800.
augusztus 3-án lett teljesen kész. 1811.
nyarán kezdték el a templom melletti torony építését, ami
csak 1834-ben készült el. A további felújítási
munkálatok 1841-ig tartottak. Az 1852.
április 22-én támadt nagy tűzvészben a templom,
a torony és a régi faharangláb is leégett. A gyülekezet
ismét templomépítésbe kezdett. A munkálatok pénzhiány miatt
lassan haladtak, ezért csak 1911-ben került
tető a templomra. Az utóbbi évtizedekben is többször szorult
javításra a templom. A régi harang elhasadása után a templomnak
1758-ban, 1863-ban, 1888-ban
lett új harangja. Az 1863-ban szerzett
harangot 1917-ben a katonaság elrekvirálta.
|
|